Ebből nem kértek a Fidesz politikusai
A Meggyőzés Napjai videósorozatunk összes részét megnézheti most egyben!
A Meggyőzés Napjai videósorozatunk összes részét megnézheti most egyben!
Az MSZP-elnök szerint Orbán egy új pártállamot akar építeni. Gyurcsány: Orbán egy átkozott csaló, Bajnai zsigózott és rogánozott. Több tízezren a Kormányváltók tüntetésén.
Nincs adat, ami a baloldal győzelmére utalna, mégis hisz benne. Nem mondja meg, beül-e májusban a parlamentbe. Nem tartja magát túl halványnak a politikához. Orbánnal nincs kiegyezés. Interjú.
Tiner György pártjának egyelőre nincs honlapja, programja nem elérhető, de országos listát állítanak, ezért a 149 milliójuk már megvan.
Legalábbis a baloldaliak. Vona Gábor inkább kampánynyitót reklámoz, Orbán évértékelőt ír.
Összeállt az összellenzéki lista, amit elvileg szerdán jelentenek be. Bajnaiék leigazoltak egy jó nevű közgazdászt, három volt SZDSZ-elnök is a csapatban.
Az Együtt és a PM aktivistái magukhoz vették a magyar és az uniós zászlót, népszavazást követelnek.
Pápa Levente lesz a párt gazdaságpolitikáját képviselő szakembere.
Az elnök szerint fontos, hogy ők nem részei a baloldali összefogásnak.
A millások 95 %-a nem fogadta el a lemondását.
Mesterházy mindenkit lenyomott, Gyurcsány legitim lett a baloldalon, Bajnai Gordon az új Fodor Gábor, de a régi Fodor Gábor is ott van.
Meglepetés az utolsó pillanatban. Mindenben megegyeztek, hamarosan jöhet a bejelentés.
Tegyék listára? Szavazzon! Szanyi szerint ha Bajnai a kormányában ült, bírja ki még azt a 3 hónapot.
Gyurcsányt továbbra is ellenzik Bajnaiék. Ma is volt tárgyalás, a pártok vezető testületei is üléseztek.
Gyurcsánynak jó Mesterházy, de Bajnainak nem jó Gyurcsány. Ha ezt megoldják, megegyeznek.
Orbán már nyitja a pezsgőt, de Bajnai nem fogja ezt hagyni. Karácsony Gergely öröme nélkül is lehet jó döntés lehet Gyurcsánnyal összeállni.
Döntés nincs, és nem is mindenkinek tetszene. Az MSZP már kibékült vele, Bajnaiék állítólag nem.
Legalábbis rövid távon, Orbán leváltásáért. A volt LMP-sek mindent a kormányváltás alá rendelnek, még ha korábban teljesen mást is gondoltak.
Az Együtt 2014 már be is dobta az első nevet.
Az Együttnek vélhetően az a fontos, hogy egyáltalán bejusson a parlamentbe, Bajnai végképp feladta kormányfői ambícióit. Még Mesterházy közös kormányfő-jelöltsége is kérdéses lehet.
Kivétel az E14. Korrupcióellenes civileknél lesújtó eredményt értek el, azonnal léptek. A Fideszt az sem érdekli, hogy eltűnt a 2007 előtti archívuma.
Nem, a korrupcióellenes oldal felmérésén nem a Fideszé a legrosszabb osztályzat, 0,5 a 20-ból.
Lejárt Gyurcsány ultimátuma, amit az MSZP-nek és az E14-nek adott, ezért nevekkel állhat elő, hogy kiket ajánl közös miniszterelnök-jelöltnek. Segítünk.
Az A-terven dolgoznak, el akarják küldeni Orbánt.
Vészforgatókönyvek is készülnek a baloldali pártközpontokban. A kétharmad megakadályozása a cél.
Elperelnék tőlük a Haza és Haladás elnevezést, mert az 1990 óta az övék. Szigetvári: ez nonszensz!
December 10-ig ad időt Bajnainak, Mesterházynak. A legfontosabb, hogy egy kihívója legyen Orbánnak.
A hírtévés-kokainos botrány exfideszes, ex-MDF-es ügyvéde a Bajnai ellen bevetett libák miatt jelent fel.
Az országban elsőként Budapesten, a II. kerületben fűzik szorosabbra szálaikat.
Az M1 Híradójában egy férfi azt mondta, pénzért nyilatkozott valótlanságot. Válaszként a felvételt készítő Együtt2014 vágatlanul közzéteszi a videót.
Pusztán a közös indulás nem fog több szavazatot hozni. Megtervezett provokáció volt a bajai videó.
Nem az MSZP-vel kötött együttműködést nyitják újra, hanem programalapú megállapodást kötnek.
Juhász szerint kormánypropagandára megy majd a pénz a kampányban. Feljelentést tesznek.
A külön listás modell nem működik, a katarzis elmaradt. Gyurcsány pedig bejött a szobába.
Az utolsó pillanatban lecserélte eredeti jelöltjét az Együtt: a bajai újságírót küldenék a parlamentbe.
Molnár Gyulát most nem tekintik bűnösnek, Déri Balázst, a kamuvideó szivárogtatóját viszont elítélik.
Csütörtök hajnalban az E14-PM aktivistái felmásztak a Lánchídra egy 'Viktor, magyar vagyok, de nem fideszes' feliratú molinóval. A tűzoltók hamar lekísérték őket.
Hanem csapdát állított nekik az összefogásról mesélve. Ellenzéki Expendables a Műegyetem rakparton, október 23-án.
Az MSZP ezentúl saját jelölteknek is gyűjt cédulát, a bénázás után nem bíznak az Együtt-PM-ben. A PM nevét lehúzzák az ajánlásokról, újra nekifutnak.
Most is a Fidesz nyert, de autók szállították a szavazókat, gulyásfőzéssel követtek el kampánycsendsértést, és a polgármester mindenkinél előbb tudta az eredményt.
Sötétbarna figurákat kell átkísérni az úton, az MSZP-s, E14-es autók háromszor üthetnek el.
A Századvég közvélemény-kutatásában az emberek 85%-ánál verte ki a biztosítékot.
Az ellenzék szerint a Lungo Drom szavazóköri delegáltja sms-ben írta meg, ki nem szavazott még. Bajnai egyik emberét pedig követték és lehallgatták.
Sokan akarnak kormányváltást, de kevesen támogatják a baloldalt, állapították meg az ellenzék esélyeiről szóló konferencián. Mit csinált Herényi Károly egy ilyen helyen, és hol is van az új SZDSZ?
Együtt kampányolt egy Kis Görbe gúnynevű orgazdával, de most megszakadt a kapcsolat.
A párt egyik alapítója és egy aktivista a "Royal Wedding 2013" feliratot vésték az aszfaltba.
Machiációk, összeveszés, titkos kibékülés után jött az összefogás. Mindenki úgy hiszi, ő nyert.
A vasárnapi időközi önkormányzati választáson indítja első közös jelöltjét az Együtt-PM-MSZP-DK.
Az Index összeállította a majdnem teljes ellenzéki képviselő-jelölti listát. Csak a Bajnaiék ölébe hullott last minute helyeken, és a tuti MSZP-s kerületben nincs végleges döntés.
Négyszemközt tettek pontot a kiszivárogtatás miatti konfliktusra. Bajnai borral kért elnézést.
Ron Werbernek fontos szerepe lesz. Hende Csaba szerint imára lesz szükség a sok mocsok miatt.
Mesterházy szerint nem indulhatnak baloldali jelöltek egymás ellen, de új ajánlatot nem tett.
„Ilyet még az SZDSZ se csinált velünk” – az MSZP kiakadt Bajnaiékra. Ha az Együtt 2014 nem fogadja el Mesterházyt, sok jóra nem számíthat.
Az E14 elfogadná az MSZP 2/3-1/3-os jelöltmegosztási javaslatát, de más engedményre nem hajlandó.
Nem egymással, magával sem bír a két kompromisszumképtelen, szörnyű állapotban lévő baloldali párt.
Bajnaiék valójában tudták, hogy szakítás lehet az előválasztásos javaslatukból, sőt, szerintük még jobban is jöhetnek ki így az egészből. Miért?